A DH, vagyis downhill bicikli is a hegyikerékpározás egyik főszereplője, ráadásul a kezdetiek közül való, mikor még csak kezdtek rájönni, hogy az országút aszfaltjánál sokkal izgalmasabb terepek is léteznek. Akkortájt volt divatban az uphill is, ami azóta eléggé eltűnt, csak egy-egy verseny érdekességeként mutatnak meg a közönségnek.
Nem egy bárki által kivitelezhető verseny ez, hiszen nagyon meredek hegyoldalon kell minél gyorsabban feljutniuk a versenyzőknek. Ehhez egykor ballonos gumikkal ellátott bringát használtak, melynek acél váza, s merev villája volt. Feljutás után persze következhet a lejutás is, mely már nem a bemutató része, viszont lehetőséget adott, hogy rájöjjenek a bringások, hogy a lefelé vezető út is kellőképpen izgalmas, és természetesen nem egyszerű. A downhill valahogy így jött létre.
A downhill biciklikkel, melyek a kezdet kezdetén olyan merevfarú montik voltak (60-80-as rugóúttal rendelkező teleszkópokkal), a fel- és lejutás tényleg nagy teljesítményt jelentett, mára már a komfort-trekkingeknél láthatunk ilyen jellemzőket, és persze a sok-sok fejlesztésnek és újabb meg újabb lehetőségeknek köszönhetően az extrém montizásnak rengeteg ága fejlődött ki.
1. Downhill bicikli célja
A downhill bicikli és kerékpárosának első és legfontosabb célja, hogy a kerékpár segítségével a meredek lejtőn minél rövidebb idő alatt lejutni egészen a cél jelzéséig.
A régi versenyeken még a valódi akadályokkal tarkított pályákat kellett legyőzniük a versenyzőknek a downhill bicikli nyergében, az újfajta rendezvényeken pedig megjelentek a sokszínű, épített elemek is, ahogyan az a többi montis stílusnál is felfedezhető.
Azzal igyekeznek a verseny szervezői nagyobb tömegeket megmozgatni, s ezáltal népszerűsíteni a downhill stílust, hogy a korábban csak a szabadban látogatható verseny helyszínét a nyüzsgő városba telepítették, ahol eleve sok ember megfordul, és még ha nem is erre a rendezvényre tartott volna, mindenképp észreveszi azt, és ha nem is hosszú időre, de csak belenéz, miről is szól.
Többféle változata ismert ezeknek a modern versenyeknek, hazánkban ezek közül kettő ismert, a bevásárlóközpontokban, és a metróban rendezettek.
2. Downhill bicikli felépítése
A downhill bicikli kifejezetten ezekre a versenyekre lett szabva, ám a versenyeken található pályák sem egyszerű lejtők már a természetben fellelhető ugratási lehetőségekkel, teletűzdelték látványosabb, magasabbra dobó elemekkel is, melyek 180- akár 200 mm-es rugóutat kívánnak.
A váz alapanyaga, ahogy a többi stílusnál is megfigyelhető, egyre könnyebb, az acélt alumínium, majd a versenyszellem jegyében karbon váltotta fel. Fontos, hogy a downhill bicikli súlypontja alacsonyan maradjon, ezen nem is terveznek változtatni.
Több fokozatú, kissé drabális váltórendszerrel látták el, és tekintve, hogy a DH-lejtők miatt a fékezés fontossága felértékelődött, a hagyományos V-féket később a hidraulikus változata, majd végül a tárcsafék váltotta fel, melyre nyugodtan rábízhatják magukat a downhill bicikli „lovasai”.
Azon tulajdonságai, melyek miatt alkalmas a DH-pályákon a legjobb lenni, mint például a szélesített kormány, az ehhez tartozó kormányszárral -mely viszont rövidebb a többi bringáénál- egy sima úton szinte irányíthatatlanná, de hosszabb távon mindenképpen kényelmetlenné teszik a bringát.
3. Nagy nevek a downhill bicikli nyergében
A downhill bicikli legeredményesebb kerékpárosait valószínűleg sokkal kevesebben ismerik, mint az országútis, vagy montis versenyzők neveit, de azért két nevet mindenképpen megemlítenénk. Egyikük Greg Minnaar, aki dél-afrikai születésű, és bár csak 1981-ben látta meg a napvilágot, fiatal kora ellenére huszonkét nyertes világbajnokságot jegyezhetünk a nevéhez. A másik DH-s, aki szintén jelentős alak a DH területén: Steve Peet, szintén Greg Minnaar csapatában versenyez.
