• Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
Berguson Kerékpár Magazin
  • Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
Berguson Kerékpár Magazin
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt

Downhill bicikli, a vagány hegyi utitárs.

Berguson kerékpár Készített Berguson kerékpár
2019.05.26.
ben Tech
0
Facebook megosztás

A DH, vagyis downhill bicikli is a hegyikerékpározás egyik főszereplője, ráadásul a kezdetiek közül való, mikor még csak kezdtek rájönni, hogy az országút aszfaltjánál sokkal izgalmasabb terepek is léteznek. Akkortájt volt divatban az uphill is, ami azóta eléggé eltűnt, csak egy-egy verseny érdekességeként mutatnak meg a közönségnek.

Nem egy bárki által kivitelezhető verseny ez, hiszen nagyon meredek hegyoldalon kell minél gyorsabban feljutniuk a versenyzőknek. Ehhez egykor ballonos gumikkal ellátott bringát használtak, melynek acél váza, s merev villája volt. Feljutás után persze következhet a lejutás is, mely már nem a bemutató része, viszont lehetőséget adott, hogy rájöjjenek a bringások, hogy a lefelé vezető út is kellőképpen izgalmas, és természetesen nem egyszerű. A downhill valahogy így jött létre.

A downhill biciklikkel, melyek a kezdet kezdetén olyan merevfarú montik voltak (60-80-as rugóúttal rendelkező teleszkópokkal), a fel- és lejutás tényleg nagy teljesítményt jelentett, mára már a komfort-trekkingeknél láthatunk ilyen jellemzőket, és persze a sok-sok fejlesztésnek és újabb meg újabb lehetőségeknek köszönhetően az extrém montizásnak rengeteg ága fejlődött ki.

1. Downhill bicikli célja

A downhill bicikli és kerékpárosának első és legfontosabb célja, hogy a kerékpár segítségével a meredek lejtőn minél rövidebb idő alatt lejutni egészen a cél jelzéséig.

A régi versenyeken még a valódi akadályokkal tarkított pályákat kellett legyőzniük a versenyzőknek a downhill bicikli nyergében, az újfajta rendezvényeken pedig megjelentek a sokszínű, épített elemek is, ahogyan az a többi montis stílusnál is felfedezhető.

Azzal igyekeznek a verseny szervezői nagyobb tömegeket megmozgatni, s ezáltal népszerűsíteni a downhill stílust, hogy a korábban csak a szabadban látogatható verseny helyszínét a nyüzsgő városba telepítették, ahol eleve sok ember megfordul, és még ha nem is erre a rendezvényre tartott volna, mindenképp észreveszi azt, és ha nem is hosszú időre, de csak belenéz, miről is szól.

Többféle változata ismert ezeknek a modern versenyeknek, hazánkban ezek közül kettő ismert, a bevásárlóközpontokban, és a metróban rendezettek.

RelatedPosts

Mindent a kerékpár alkatrészekről

Mindent a kerékpár alkatrészekről

3 év ezelőtt
Useemee biztonsági kerékpáros index, irányjelző

Useemee biztonsági kerékpáros index, irányjelző

4 év ezelőtt
Hogyan válassz kerékpáros bukót?

Hogyan válassz kerékpáros bukót?

4 év ezelőtt
Holmenkol – a legjobb kezekben a gatyád és a bringád

Holmenkol – a legjobb kezekben a gatyád és a bringád

4 év ezelőtt

2. Downhill bicikli felépítése

A downhill bicikli kifejezetten ezekre a versenyekre lett szabva, ám a versenyeken található pályák sem egyszerű lejtők már a természetben fellelhető ugratási lehetőségekkel, teletűzdelték látványosabb, magasabbra dobó elemekkel is, melyek 180- akár 200 mm-es rugóutat kívánnak.

A váz alapanyaga, ahogy a többi stílusnál is megfigyelhető, egyre könnyebb, az acélt alumínium, majd a versenyszellem jegyében karbon váltotta fel. Fontos, hogy a downhill bicikli súlypontja alacsonyan maradjon, ezen nem is terveznek változtatni.

Több fokozatú, kissé drabális váltórendszerrel látták el, és tekintve, hogy a DH-lejtők miatt a fékezés fontossága felértékelődött, a hagyományos V-féket később a hidraulikus változata, majd végül a tárcsafék váltotta fel, melyre nyugodtan rábízhatják magukat a downhill bicikli „lovasai”.

Azon tulajdonságai, melyek miatt alkalmas a DH-pályákon a legjobb lenni, mint például a szélesített kormány, az ehhez tartozó kormányszárral -mely viszont rövidebb a többi bringáénál- egy sima úton szinte irányíthatatlanná, de hosszabb távon mindenképpen kényelmetlenné teszik a bringát.

3. Nagy nevek a downhill bicikli nyergében

A downhill bicikli legeredményesebb kerékpárosait valószínűleg sokkal kevesebben ismerik, mint az országútis, vagy montis versenyzők neveit, de azért két nevet mindenképpen megemlítenénk. Egyikük Greg Minnaar, aki dél-afrikai születésű, és bár csak 1981-ben látta meg a napvilágot, fiatal kora ellenére huszonkét nyertes világbajnokságot jegyezhetünk a nevéhez. A másik DH-s, aki szintén jelentős alak a DH területén: Steve Peet, szintén Greg Minnaar csapatában versenyez.

Kapcsolódó Poszt

Mindent a kerékpár alkatrészekről
Bemutató

Mindent a kerékpár alkatrészekről

Tudtad, hogy a gyári felszereléssel vásárolt bringa ára 30%-kal olcsóbb, mint ha saját magad által válogatott kerékpáralkatrészeket szereltetnéd választott...

Készített Berguson kerékpár
3 év ezelőtt
Useemee biztonsági kerékpáros index, irányjelző
Tech

Useemee biztonsági kerékpáros index, irányjelző

kerékpáros biztonság, kerékpáros index, kerékpáros irányjelző, index, biztonsági felszerelés, magyar találmány, magyar termék, magyar index

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt
Hogyan válassz kerékpáros bukót?
Tech

Hogyan válassz kerékpáros bukót?

Gyakran halljuk a vásárlóktól, hogy: „Nekem nem kell bukó én lassan megyek….” „Nem szeretem ha rajtam van, mert hülyén...

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt
Holmenkol – a legjobb kezekben a gatyád és a bringád
Kerékpáros ruházat

Holmenkol – a legjobb kezekben a gatyád és a bringád

Hozzánk is megérkeztek a síelők és kerékpárosok körében jól ismert Holmenkol gyár ápoló, tisztító és karbantartó szerei. Ők nem...

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =

Fontosabb kifejezések

27.5" 29" abus all mountain bbb bemutató berguson berguson kerékpárüzlet biciklis mez biciklis szemüveg bikefun bringás cipő casco cserélhető lencsés szemüveg ebike első gyerekülés endura gravel gyerekülés gyermek kerékpár használt kerékpár hátsó gyerekülés kellys kerékpáros bukósisak kerékpáros cipő kerékpáros gyerekülés kerékpáros kiegészítő kerékpáros mezek kerékpáros ruházat kerékpáros sisak kerékpár vásárlási tanácsok Lycra merida MTB cipők Northwave női kerékpáros mezek női kerékpáros ruházat pályázat rudy project shimano silex tanácsadás téli kerékpározás összecsukható bicikli összecsukható kerékpár
Berguson Kerékpár Magazin

A Berguson csapatával a kezdetektől minőségi kerékpárokat és minőségi szervizszolgáltatást kínálunk vásárlóinknak. Azt szeretnénk, hogy a hozzánk betérők ne csak egyszeri vevők legyenek, hanem olyan ügyfelek, akik szívesen jönnek vissza hozzánk. Szeretünk hallani eladott termékeink sorsáról, arról hogy hogyan teljesítenek a gyakorlatban. Szakembereink segítenek tökéletesíteni a kerékpárok beállításait, az üzletből a biciklik üzembe helyezve kerülnek ki.

Iratkozz fel hírlevelünkre

© 2020 Berguson | Minden jog fenttartva

Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
  • Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők

© 2025 JNews - Premium WordPress news & magazine theme by Jegtheme.