• Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
Berguson Kerékpár Magazin
  • Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
Berguson Kerékpár Magazin
Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt

Tanuló bicikli, hogy a legkisebbek is hamar kerekezhessenek

Berguson kerékpár Készített Berguson kerékpár
2019.05.16.
ben Bemutató, Tech
0
Facebook megosztás

A tanuló biciklit a legkisebbeknek ajánljuk, már a méretükön is látszik, hogy az egészen kicsi gyermekek „közlekedési eszköze” ez. Lényegében egy mini bringa, általában 12″-es kerékmérettel , pedálok nélkül, amit a gyermekek lábbal a földön hajtanak.

A piciknek még nem annyira összerendezett a mozgása, hogy pedállal tekerős bringával boldoguljanak, erre meg csak ráülnek, és szinte sétálnak, futnak vele.

Miért jobb, mint a kismotor?

A kismotornak legalább 3 kereke van, nem „kényszeríti” rá a gyermeket az egyensúlyozásra. Ellenben a tanuló bicikli az egyensúlyérzék fejlesztésére a legalkalmasabb, ezzel nagyon jól begyakorolhatják, mielőtt a legkisebb méretű pedálos bringára ültetnénk őket. Némi gyakorlás után egész gyorsan tudnak vele haladni.

1. Gondoskodjunk a védelemről!

Természetesen érdemes a megfelelő védőfelszerelésről is gondoskodni, hiszen borulások/esések kezdetben is előfordulhatnak, később meg azért, mert már nagyon merészen hajtják a tanuló biciklit.

Ha a szabadban használja a gyermek a tanuló biciklit, akkor a nap elleni védelem is nagyon fontos! A kicsik nagyon sok ideig is bírják a bringázást, nem érzik az idő múlását, így időről-időre kenjük őket a megfelelő faktorszámú naptejjel, illetve kerüljük a tűző napsütést! Érzékenyebb bőrű gyermekek nyáron még az árnyékban is leéghetnek, ezért óvjuk bőrüket!

2. Kint és bent

Vannak olyan tanuló biciklik is, melyeket a lakásban is használhatnak a gyerekek, ezeknél külön odafigyeltek a gyártók, hogy a kerekük ne hagyjon nyomot a padlón. További előnye, hogy ha épp nagyon hideg az idő, vagy jeges az út, akkor sem kell lemondania a gyermeknek a futó biciklivel történő mozgásról.

RelatedPosts

Mindent a kerékpár alkatrészekről

Mindent a kerékpár alkatrészekről

3 év ezelőtt
Beadtuk: BMX kerékpárok a Bergusonnál!

Beadtuk: BMX kerékpárok a Bergusonnál!

4 év ezelőtt
Így válassz kerékpáros kesztyűt!

Kerékpáros gyerekülés: hogyan válassz?

4 év ezelőtt
Ezekből a Gravel kerékpárokból választhatsz

Ezekből a Gravel kerékpárokból választhatsz

4 év ezelőtt

Kerékpár ajánlásainkban mindig kitérünk arra, hogy nem ajánljuk az áruházakban kapható, kevésbé jó minőségű bringák, tanuló biciklik megvételét, hiszen alig több pénzért garantáltan megbízható, „márkás” darabot is kaphatunk, gyermekünk egészsége meg sokkal többet ér, semhogy ekkora kockázatot vállaljunk!

3. Tanuló bicikli típusok, méretek

Léteznek olyan modellek, amelyeket be lehet állítani úgy, hogy a tanuló bicikli átlépési magassága kisebb legyen, így már másfél-két éves kortól használhatják a gyermekek. Anyagukat tekintve találhatunk a választékban fa, fém, illetve műanyag tanuló biciklit.

  • · Műanyag

Ha jó minőségű műanyag tanuló biciklit keresünk, akkor a Bellelli műanyag vázú biciklijét ajánljuk, melynek gyártása során sok hasznos dolgot figyelembe vettek, mint pl.:

-Szerszám nélkül állítható az ülésmagasság (pénzérmével)

-Biztonság érdekében rejtett csavarokkal

-aláfordulás-gátlóval szerelt szivacsos kormány

-küllő nélküli kivitel

-mérgező anyagoktól mentes

  • Fém

A tanuló biciklik közül ezek a legkeresettebb modellek, hiszen anyaguknak köszönhetően nagyon tartósak, így ha a gyermekek életkora is úgy alakul egy családban, egymástól örökölhetik, és így sok gyermeket kiszolgálhat 1 db tanuló bicikli, a nagyobbak meg utána válthatnak 12″-es pedálos gyermek kerékpárra.

  • Fa

Kevésbé ismertek a fából készült tanuló biciklik, pedig például a Csepel is gyártott fa vázú futóbiciklit. Nem kell félnünk a fa alapanyagtól, mert laminált fát használnak erre a célra (pl. ZumZum), így nyugodtan lehet használni akár esős időben is.

4. Futóbicikli kiegészítők

Könnyebben meggyőzhetjük a gyermekeket, hogy használják a tanuló biciklit, ha a kedvükre való kiegészítővel tesszük vonzóbbá. Ez lehet a kedvenc mesehősével díszített csengő, kiskosár a bringa elejére, esetleg a vázra rakhatunk matricát a gyermek nevével.

Ha gyermekeddel szeretnél tartani, válassz Te is nálunk egy szuper női kerékpárt, persze, csak ha anyával tanul a pici bringázni.

Kapcsolódó Poszt

Mindent a kerékpár alkatrészekről
Bemutató

Mindent a kerékpár alkatrészekről

Tudtad, hogy a gyári felszereléssel vásárolt bringa ára 30%-kal olcsóbb, mint ha saját magad által válogatott kerékpáralkatrészeket szereltetnéd választott...

Készített Berguson kerékpár
3 év ezelőtt
Beadtuk: BMX kerékpárok a Bergusonnál!
Bemutató

Beadtuk: BMX kerékpárok a Bergusonnál!

Ha magától nem ismerős mitől olyan fontos 1983 karácsonya, akkor segítek: ekkor mutatták be az ekkor még kölyökformájú Nicole...

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt
Így válassz kerékpáros kesztyűt!
Bemutató

Kerékpáros gyerekülés: hogyan válassz?

A gyerekre mindenképp adjunk bukósisakot, ha gyerekülésben szállítjuk.

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt
Ezekből a Gravel kerékpárokból választhatsz
Bemutató

Ezekből a Gravel kerékpárokból választhatsz

Hoztunk neked egy csomó videót a gravel biciklikről. Nézd meg!

Készített Berguson kerékpár
4 év ezelőtt

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 1 =

Fontosabb kifejezések

27.5" 29" abus all mountain bbb bemutató berguson berguson kerékpárüzlet biciklis mez biciklis szemüveg bikefun bringás cipő casco cserélhető lencsés szemüveg ebike első gyerekülés endura gravel gyerekülés gyermek kerékpár használt kerékpár hátsó gyerekülés kellys kerékpáros bukósisak kerékpáros cipő kerékpáros gyerekülés kerékpáros kiegészítő kerékpáros mezek kerékpáros ruházat kerékpáros sisak kerékpár vásárlási tanácsok Lycra merida MTB cipők Northwave női kerékpáros mezek női kerékpáros ruházat pályázat rudy project shimano silex tanácsadás téli kerékpározás összecsukható bicikli összecsukható kerékpár
Berguson Kerékpár Magazin

A Berguson csapatával a kezdetektől minőségi kerékpárokat és minőségi szervizszolgáltatást kínálunk vásárlóinknak. Azt szeretnénk, hogy a hozzánk betérők ne csak egyszeri vevők legyenek, hanem olyan ügyfelek, akik szívesen jönnek vissza hozzánk. Szeretünk hallani eladott termékeink sorsáról, arról hogy hogyan teljesítenek a gyakorlatban. Szakembereink segítenek tökéletesíteni a kerékpárok beállításait, az üzletből a biciklik üzembe helyezve kerülnek ki.

Iratkozz fel hírlevelünkre

© 2020 Berguson | Minden jog fenttartva

Nincs eredmény
Mutasd az összes eredményt
  • Főoldal
  • E-kerékpár
  • Brandinfó
  • Túra
  • Bemutató
  • Kerékpáros ruházat
  • Tech
  • Kiegészítők

© 2025 JNews - Premium WordPress news & magazine theme by Jegtheme.